Oltárc Község Önkormányzata a Településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény előírásainak eleget téve a településfejlesztési és településrendezési dokumentumok, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézmények partnerségi egyeztetésének szabályairól szóló 7/2017. (VI. 20.) önkormányzati rendeletében foglalt eljárás-rend betartásával el kívánja készíteni a település Településképi Arculati Kézikönyvét és új településképi rendeletét.

  E munka elindításaként lakossági fórumot szervezünk, melyen ismertetésre kerül az új rendelet megalkotásának célja és tervezett menete, továbbá lehetőség nyílik arra, hogy a lakosság, illetve a helyi közügyekkel foglalkozó civil szervezetek véleménye, javaslatai nyilvánosságot kapjanak és beépülhessenek a készülő rendeletbe.

Fenti célból lakossági fórumot hívok össze:

 

2017. július 13. napra (csütörtök) 10.00 óra kezdettel.

 

A lakossági fórum helye:       Oltárc Önkormányzati Hivatal épülete

                                               Oltárc, Alkotmány út 46.

 

 Oltárc, 2017. július 5.

 

                                                                                                        Lukács József

                                                                                                          polgármester

 


Oltárc önkormányzati képviselők listája

Juranics István polgármester
Babics-Lukács Viktória Katalin alpolgármester
Horváth Miklós képviselő
Juranics Istvánné képviselő
Karakai Attila képviselő